Erkélyek és teraszok

Az utóbbi években számtalan lakópark, társasház épült szerte az országban. A paneles épületekkel ellentétben ezek az épületek már igen változatos megjelenésűek, az igényeknek megfelelően szinte minden lakás rendelkezik kisebb-nagyobb erkéllyel, loggiával vagy terasszal, ez utóbbi főleg a felső szinteken, tetőterasz formájában.

1. / 4

Az erkélyeket és a teraszokat nem csak méretük, vagy elhelyezkedésük különbözteti meg, hanem épületszerkezetileg is igen eltérőek: az erkélyek az épület emeletéről kiálló, egy-másfél méternél rendszerint nem szélesebb nyitott épületrészek, a födémekből konzolosan kinyújtott tartószerkezettel (a méretét valószínűleg nem a használhatósága, hanem az építésügyi előírások határozzák meg: csak 1,5 m szélességű erkélyek állhatnak ki a homlokzat síkjából).  A loggia olyan erkély, amelynek egy vagy mindkét oldala is tömör jellegű fallal határolt, vagy a homlokzat síkjából kiugorva, vagy az épület tömegében besüllyesztve. Többszintes épületeknél az erkélyek és loggiák legtöbbször egymás felett ismétlődnek, alattuk nincs beépített illetve fűtött tér. Ezzel szemben a teraszok akár több méter szélesek is lehetnek, és legtöbbször lakótér felett helyezkednek el, lapos-tető szerkezetként. Mindhárom épületszerkezet azonban igen gondos tervezést és kivitelezést igényel, mivel nagyon sok szakipari munka-fázist kell összehangolni. Gondoljunk csak a tartószerkezet, lejtést adó réteg, hő- és vízszigetelés, korlát, mellvéd-burkolat vagy vakolat, padlóburkolat, és esetlegesen szükséges álmennyezet és világítás készítésére. Sajnos éppen emiatt jön létre olyan sok hibás szerkezetű erkély vagy terasz! Nagyon fontos ezenkívül a vízelvezetés módja is, de ezen cikk keretében most csak a hőszigetelésről e

Austrotherm.hu Hírek

  • Megjelent az új Austrotimes

    Az új szám tartalmából: Amitől a víz a lefolyóba talál Lejtésképző elemek polisztirolból Környezetvédelem A legkisebb környezeti terhelést az EPS adja Kitekintés Az osztrák támogatási rendszer Referencia Cementgyári Strada  

    Tovább
  • Cementgyári Strada

    Szeptemberben adták át Magyarország új, európai szinten is kiemelkedően korszerű cementgyárát Királyegyházán. Az ipari létesítmény nem csak méreteivel, de egyedi mélyépítési megoldással is meglepi a szemlélőt. A Nostra Cement irányításával az építkezésen csaknem 3500-an dolgoztak. A 105 méter magas a hőcserélő torony, a 60 méteres a klinkersiló, és az 5 kilométer hosszú iparvágány mellett felépült egy, hazánkban még újdonságnak számító,…

    Tovább
  • A tél veszélyei

    A téli kihűléses halálozások gyakran nem az utcán, hanem az elégtelenül fűtött lakásokban következik be. A rosszul szigetelt épületekben az idős nyugdíjasoknak túlságosan költséges a komfort fenntartása, ami akár az életükbe is kerülhet. De nem csak a kihűlés veszélyezteti a lakókat. A hideg, párás, esetleg penészes lakásokban könnyebben megbetegszenek a lakók, és a téli magasabb halálozási rátában ez is szerepet játszik. Érdekes módon a hideg…

    Tovább